2014. július 30., szerda

Áfonyás joghurttorta


Hozzávalók:
a piskótához:
2 tojás, 5 dkg cukor, 2 dkg liszt, 2 evőkanál kakaó, 2 evőkanál étkezési keményítő, 1 teáskanál sütőpor, csipetnyi só.
a krémhez: 20 dkg áfonya (fagyasztott is lehet), 3 dl joghurt, 3 dl tejszín, 25 dkg mascarpone, 10 dkg porcukor, 1 tasak vaníliás cukor, 1 kávéskanál zselatin.

Elkészítése:
A tortalaphoz a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét csipet sóval és a cukorral kemény habbá verjük, hozzáadjuk a tojássárgáját, majd a kakaót, a sütőporral elvegyített lisztet, és a keményítőt. Kizsírozott vagy sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük, és előmelegített sütőben 170 fokon 25-30 perc alatt megsütjük, majd kihűtjük. A zselatint 1 dl joghurttal elkavarjuk, felmelegítjük (nem szabad főzni), összekeverjük a maradék joghurttal, a kétféle cukorral és a krémsajttal. A tejszínt kemény habbá verjük. Az áfonyát megpucoljuk, megmossuk, néhány szemet félreteszünk a díszítéshez. A joghurtos krémbe kavarjuk a felvert tejszínt, az áfonyát, majd a kihűlt piskótára kanalazzuk a krémet. Néhány órára hűtőszekrénybe tesszük, áfonyával vagy tejszínhabbal díszítjük.

1 megjegyzés:

Blogkonyha írta...

Most elfogadnék egy szeletet..:o)