2014. május 14., szerda

Epres joghurttorta


Hozzávalók:
A piskótához: 4 tojás, 8 evőkanál cukor, 8 evőkanál liszt, 4 evőkanál víz, 1 teáskanál sütőpor, citromlé, csipetnyi só.
A krémhez: 40 dkg eper, 3 dl joghurt, 3 dl tejszín, 1 teáskanál zselatin, 12 dkg porcukor.
A díszítéshez: tejszínhab, eper.
Elkészítése:
A piskótához a tojássárgáját a cukorral habosra kavarjuk, belekavarjuk vizet, végül belevegyítjük a lisztet és a citromlével felhaboztatott sütőport. A tojásfehérjéket a sóval kemény habbá verjük, és szép lassan belekavarjuk a tésztába. Sütőpapírral bélelt formában (28 cm-es) 180 fokon 30 perc alatt megsütjük.
A 1 dl joghurtot kissé felmelegítünk, majd a zselatint belekavarjuk. A tejszínt kemény habbá verjük, és óvatosan belekavarjuk a porcukrot, a zselatinos meg a sima joghurtot. Az epret megpucoljuk, megmossuk, néhány darabot félreteszünk a díszítéshez. A piskótát kettévágjuk, megtöltjük a joghurtkrém kétharmadával, eperszeleteket rakunk rá, befedjük a piskótával, majd a maradék krémet rásimítjuk. Pár órára hűtőszekrénybe tesszük, amikor a krém megdermedt a felvert tejszínhabbal és eperrel díszítjük.
vagy
Mascarpónés joghurtkrém 
krémhez: 40 dkg eper, 3 dl joghurt, 4 dl tejszín, 25 dkg mascarpone, 10 dkg porcukor, 1 tasak vaníliás cukor, 1 kávéskanál zselatin
Elkészítése:
A zselatint 1 dl joghurttal elkavarjuk, felmelegítjük (nem szabad főzni), összekeverjük a maradék joghurttal, a kétféle cukorral és a krémsajttal. A tejszínt kemény habbá verjük, keveset félreteszünk a torta díszítéséhez. Az epret megpucoljuk, megmossuk, néhány darabot félreteszünk a díszítéshez. A joghurtos krémbe kavarjuk a felvert tejszínt és megtöltjük a félbevágott lapot, eperszeleteket rakunk rá, tejszínhabbal és eperrel díszítjük.

3 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon szép és igen finom lehet! Egy kérdésem volna hogy a forma milyen nagy?

marisz57 írta...

Hű, de gyönyörűséges! És biztos nagyon finom is volt!
Minden ételed gusztusos, a fotóid gyönyörűek!
A báránypörköltet kinéztem magamnak hétvégére, ahogy megláttam nálad, eszembe jutott, hogy húsvétkor fagyasztottam le két kilóra való bárányhúst.

Blogkonyha írta...

Az eperrel csodákat lehet művelni, már én is várom a szezonját. Nagyon guszta a tortád!