2012. szeptember 23., vasárnap

Pulykacomb hagymamártással



Hozzávalók:
80 dkg pulykacomb, 10 dkg füstölt szalonna, 2 dl tejföl és 2-3 evőkanál főzőtejszín (elhagyható), 4 fej (30 dkg) lila hagyma, mustár, 1 evőkanál cukor, só, bors.
Elkészítése:
A húst szeletekre vágjuk, megfűszerezzük, megkenjük a mustárral és fél napra hideg helyre tesszük. Tepsibe rakjuk, megszórjuk egy kevés darált fehér és egy kis fekete borssal, kb. 1,5 dl vizet öntünk a hús alá, majd alufóliával lefedjük és előmelegített sütőbe tesszük. Amikor a hús már majdnem megpuhult, akkor egy edénybe leöntjük róla a levét, és végigrakjuk szalonna csíkokkal. Alufóliával letakarva visszatoljuk a sütőbe addig, amíg a hús teljesen puha nem lesz. A fóliát levéve kb. még tíz percet sütjük vigyázva, hogy ne süljön túl a hús.
Mártás: A hagymát csíkokra vágjuk és olajon üvegesre sütjük. Amikor a hagyma összefonnyadt, megszórjuk 1 evőkanál kristálycukorral, ezzel még megkeverjük, amíg a cukor elolvad de nem szabad pirítani. Hozzákeverünk egy evőkanál finom lisztet, hozzáadjuk a tejfölt, a tejszínt és a húsról leöntött levet. Folytonosan kevergetjük, hogy ne legyen csomós. A kész mártást a sült hús mellé adjuk és burgonyapürével tálaljuk.

2 megjegyzés:

Edi írta...

Finom husika, köszönjük a receptet. Ami a legjobban tetszik nekem, a mártás, én eddig máshogyan készítettem, de ez nagyon szimpatikus. És a fűszerkalauz is hasznos nagyon:)

Anikó írta...

Ez a hagymamártás izgatja a fantáziámat, az életben soha nem hallottam róla, viszont imádom a hagymát minden formában, szóval kipróbálom a héten sült pulykacombhoz én is, nagyon jó ötlet:-)))))