2011. december 21., szerda

Csülök-egytál


Hozzávalók:  
2 kisebb kicsontozott csülök (lehetőleg bőrös), 80 dkg burgonya, 2 nagy fej vöröshagyma, 1 dl. tejföl, 1 mokkáskanál őrölt szerecsendió virág, törött fekete bors, só.

Elkészítése:
A csülköt megtisztítjuk, és jól megmossuk. Féltenyérnyi darabokra vagdaljuk, majd kuktába, betétre helyezzük. Aláöntünk 1,5 dl vizet, és a jelzéstől számítva 30 percig főzzük. Közben a burgonyát meghámozzuk, és kis hasábokra vágjuk, a vöröshagymát pedig tisztítás után felkarikázzuk. Mély tűzálló tálba öntünk egy réteg burgonyát, ezt megsózzuk és meghintjük az őrölt szerecsendióval. Erre hagymakarikákat szórunk, sózzuk, borsozzuk, majd burgonyával folytatjuk a rétegezést mindaddig, amíg tart a hozzávalókból. Ha a hús puhára főtt, a kuktából kivéve és lecsöpögtetve, bőrös felével felfelé egymás mellé fektetjük a burgonyára. A visszamaradt húslét összekeverjük a tejföllel, és ráöntjük a húsra. A tálat lefedjük, és előmelegített forró sütőben 30 percig sütjük, majd a fedőt levéve, pirosra pirítjuk. Bármilyen ecetes savanyúság illik mellé.

5 megjegyzés:

Edó írta...

Guszta nagyon!Szép a blogod Jutka:)

Jutka írta...

Köszönöm Edóka :)

iri írta...

Jutka draga , mit tettel itt?!Meg a szagjat is erzem!Oh es az a koleszterin szint!

Rozi írta...

Hú de guszta,nagyon szeretjük a csülkös ételeket,még így nem ettünk,legközelebb kipróbálom,nagyon guszta!

Maia írta...

Ez nagyon finom lehet, hamarosan ki is probalom.
Nagyon orvendek, hogh ratalaltem erre a sok finomsagra.

Udvozollek, Kolozsvarrol.